A városból hazafelé tolom a babakocsit, benne az alvó angyalkámmal. Az utcánkban szembetalálkozom a szomszédommal, aki altatás céljából tologatja Sophiánál alig 1 hónappal kisebb lányát, aki nyöszörög, sír, kapálózik. Anyuka meglehetősen elégedetlen fejjel tömködi újra és újra vissza a cumit a szájába... Én pedig boldog vagyok (nem kárörvendő, BOLDOG!), hogy a lányom pár hetesen hozzászokott a hosszú sétákhoz, szívesen és sokszor alszik a babakocsiban, hogy vidám, kiegyensúlyozott baba vált belőle. És ha jobban belegondolok, büszke is vagyok (nem nagyképű, BÜSZKE!), mert minden anya tudja, hogy gyönyörű dolog ez, de piszok nehéz... és én segítség nélkül csinálom.
Na ez az igazi boldogság és büszkeség, hogy a gyermekem azt adja vissza, amit tőlem kap; a mosolyt, az ölelést, a nevetést --- ezerszeresen!!!
